6. Teljes felévétel

6.rész

SONY DSC

Teljes felvétel- megállás


A teljes felvétel
Logikusan hangzik, hogy ha menni akarunk egy lóval, akkor meg is kell tudnunk állni, azonban egy kezdőnek ez nem ilyen egyszerű. A megállás nem azt jelenti, hogy addig húzzuk a szárakat, amíg meg nem áll a ló. Ha mégis ezzel próbálkoznánk, lehetséges, hogy éppen az ellenkező hatást érjük el vele, azaz szegény jószág a szájában jelentkező kellemetlen fájdalom elől megpróbál elszökni, kedves kezdő lovasát lassítás helyett egyre gyorsabban elszállítva a homokos pályáról…

Hogyan kell helyesen teljes felvételt lovagolni?
A teljes felvétel mindig megállást eredményez. Lovagolhatjuk lépésből, ügetésből és vágtából is. A teljes felvételt mindig megelőzi azaz előkészíti egy félfelvétel vagy félfelvételek sorozata. A félfelvétel lelassítja a lovat, a teljes felvétel pedig lezárja a mozgássorozatot. A kivitelezés a ló lovagoltsági fokától, képzettségétől függ. A nagyon jól képzett lovak már arra is reagálnak, ha a lovas csak egyszerűen megállítja a kezét, ahelyett, hogy követné a szárakkal a ló mozgását. Vannak lovak, amelyeknél az válik be ha öklünket szorosabban összezárjuk a szárakon vagy kissé elfordítjuk kézfejünket. A még tapasztalatlan vagy kevésbé/rosszul képzett lovakon a teljes felvétel adásához még az is szükséges lehet, hogy a könyökünket is hátrahúzzuk. Ez persze nem minden, elég furcsán hangzik, hogy hajtani kell a lovat közben előre, de a szársegítségek csak a csizma és testsúly segítségekkel együtt funkcionálnak. Megállásnál tehát ebben a sorrendben kell alkalmazni a segítségeket: csizma hajt előre, meghúzzuk derekunkat (megfeszítjük hasizmainkat és a hát alsó szakaszát) az ülésünkkel hozzáhajtjuk a lovat a megállított kézhez, így ez a kombináció nagyon hatásos lesz. A derék meghúzásával és a megtartó szársegítséggel hozzáhajtjuk a lovat a zablához úgy, hogy a megállásig folyamatos maradjon a mozgása. Hogy helyesen csináljuk-e, nagyon egyszerű ellenőrizni, a teljes felvétel állapotában láthatóan meg kel lrövidülnie a lónak, érezhetően jobban maga alá kell lépnie a hátsó lábaival és fel kell adnia rugalmasan a hátát (nem beejteni megfeszülve!). Ebből következően és ezzel egy időben tehermentesül a ló eleje, tehát a lovasnak nem lesz olyan érzése, mint amikor az elejére esik a ló és olyan, mintha a lovas egy faltörő koson ülne. A megállásnak, legyen az bármilyen jármódból indítva, mindig hátulról előrefelé irányulónak kell lennie! Az egyensúlyban, jól kivitelezettt megállásnál a lovas nem érezheti, hogy a ló megtorpan hirtelen és ha a lovas nem tartaná magát, akkor előredőlne a felsőteste. A lovas mindvégig egyenesen ülve egyensúlyban marad, miközben a „végrehajtja” alatta a megállás folyamatát a lovas utasításainak (segítségadásainak) megfelelően. Nagyon fontos, hogy a lovas amint érzi, hogy a ló reagál és meg fog állni, ne maradjon tartásban, engedjen a szárakon. Ha csak a megállás után enged a szárakon, az már elkésett reakció. Az utánaengedés időzítése azért fontos, mert a ló az előremenés lendületét a nyakával fogja kiegyensúlyozni, és ez leszűkített nyakkal, felvett szárakkal nem tudja megtenni. A ló különböző ellenszegülései arra utalnak, hogy bizalmát elvesztette a lovasával szemben és így reagál annak jelzéseire. Például ilyen bizalomvesztés ha a ló teljes felvételnél szár ellen megy, felveti a fejét vagy extrém módon megrövidülve megfeszíti nyakizmait. Ez történhet akkor is, ha a lovasnak túl durva a keze. Ebben az esetben a lovas mindig törekedjen finomabb szárhasználatra legyen érzékenyeb a szárkezelése, és a többi segítségének az intenzitását is ehhez igazítsa. A segítségek összjátékával van gond akkor is, ha megálláskor a ló kilép oldalra valamelyik hátsó lábával. Ez akkor fordul elő, ha a lovas nincs egyensúlyban és teljes felvételkor nem egyenlő mértékben adta a csizma vagy testsúlysegítségeket vagy nem egyenlő mértékben vett fel a szárakon illetve ferde az ülése. Ezt persze lehet javítani, a lovas figyeljen arra, hogy a kezei mindenképpen egyforma magasságban maradjanak és egyenletesen terhelje a szeméremcsont, ülőcsontok alkotta háromszöget, azaz üljön egyenesen, minél jobban törekedve az egyensúlyra. Ezen kívül a lovas mindig figyeljen arra, hogy a teljes felvételt mindig egyenes vonalon lovagolja.

SONY DSC SONY DSC SONY DSC SONY DSC


Problémák és megoldások
A teljes felvétel lovaglása jól tükrözi a lovas tudását, legyen az kezdő vagy profi, mivel a finom és folyamatos megállás csak akkor működik, ha a szár, csizma és testsúlysegítségek pontosan összeigazítottak és együtt hatnak. Ehhez persze sok gyakorlat szükséges, sajnos mire ez sikerül egy jó pár hibán el kell követni. Az a fontos, hogy hibáinkat mindig felismerjük és javítsuk. Például ilyen hiba ha a ló az elejére esve áll meg, mert a lovasa nem félfelfétel, teljes felvétel sorozatot adott a szárakon csak húzta azokat. Ez a lónak rendkívül kellemetlen, és rossz hatással van -többek között-a hátizmaira, lábízületeire. Ezt a hibát könnyű felismerni, azon kívül, hogy a ló rádől az elejére, a lovas felsőteste is előredől. Megoldás: csizma hajt előre, derék mgehúz, a szárakon pedig több félfelvétel előzze meg a teljes felvételt. További hiba: megálláskor a lovas hátradől, lábszárait előre tolja.
Ez a lóra kellemetlen hatással van, nyomja a hátát, ezért gyorsítani fog, ahelyett, hogy lassítana és megállna.
Megoldás: a lovas üljön függőlegesen, figyeljen saját ülésére is, illetve arra, hogy megálláskor a kengyelszíjak egyenesen lefelé lógjanak!


Mit jelentenek a lovaglóórán elhangzó vezényszavak?

„tartsd meg a szárakat és üléssel lovagolj hozzá” magyarázza a lovasoktató, ha érzékletesen akarja leírni, hogy teljes felvételkor mi a teendő. A lovasnak meg kell állítania a kezeit, azaz egyszerűen abba kell hagynia a ló előreheladása közbeni mozgás követését a szárakkal. Ezzel egy időben a derekát meg kell húznia a has és a hátizmainak megfeszítésével.

„ne akadjon fenn a kezeden” hangzik a vezényszó, ha a lovas passzívan folyamatosan visszatart a kezével, nem követi a ló mozgását eléggé rugalmasan.

„nem ment át a felvétel” hangzik az oktató figyelmeztetése, ha a segítség hatástalan volt, nem reagált rá a ló

„rövidüljön” hangzik a vezényszó, ha az a feladat, hogy a ló a hajtó és felvevő segítségek összhatásának köszönhetően szűkebb keretbe kerüljön, a hátsó lábaival jobban maga alá lépjen, a hátulja lesüllyedjen, az eleje ezáltal tehermentesülve jobban felemelkedjen

„ne dőljön rá a kezedre” figyelmeztet az oktató ha a ló rádől megálláskor az elejére, a zablára erősebben támaszkodik, húzza a szárakat.


Néhány tipp Klaus Balkenhol eszköztárából:

Azoknál a lovaknál, amelyek megálláskor erősen rádőlnek a zablára segíthet, ha a lovas rövid ideig egy kissé előredől, ezzel automatikusan a kezei is előrébb kerülnek, enged a szárakon, nem hagyja, hogy a ló rátámaszkodjon.

Teljes felvételt lovagolni lépésből, ügetésből és vágtából nagyszerű gimnasztikai gyakorlat a lónak.
Helyesen lovagolva pozitív hatással van a lóra, a ló fara lejjebb süllyed és könnyeben ellazítja a hátát.

Az elengedtető gyakorlatok végén és az edzés munka fázisában a teljes felvétel segít a ló hordozóerejének fejlesztésében.

Korrekten kivitelezett teljes felvétel finomabban lovagolhatóvá teszi a lovat.

Teljes felvétel után már engedni is kell a szárakon amint a ló a kívánt reakciót mutatja nem kell megvárni amíg teljesen álló helyzetbe kerül.

Ha túl sok szársegítség kell a teljes felvételhez, akkor a ló nem volt megfelelően előkészítve a megállásra.

Ha megálláskor a lovas felsőteste előredől, akkor a ló az elejére esik. A lovasnak meg kell tanulnia egyenesen ülni a mozgástól függetlenül.


Kipróbáltuk Klaus Blakenhol módszereit-nekünk bevált
írta Harcsa Boglárka Klaus Balkenhol nyomán, a sorozat megjelent a Lovasélet magazin 2012-2013-as lapszámaiban
Fotó:Szakolczai Kinga
szakmai vezető Szakolczai Kinga díjlovas szakedző

No comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.